pici Szimi a nagy Rigában

Üdvözletemet küldöm minden kedves Olvasómnak a messzi Rigából,ahova tegnap este szerencsésen megérkeztem. Szóval ezt a bejegyzést a kollégiumi szobámból írom (: A kolim neve Prima,ahol majdnem minden teljesen príma :D Szeretném megköszönni mindenkinek az sms-ét,facebookos üzenetét,jólesett hogy gondoltatok rám és aggódtatok értem (L) de most már itt vagyok és minden rendben,úgyhogy megnyugtathatlak titeket: rossz pénz nem vész el! ;) Próbálok mindent leírni,ami a fejemben van,de azt se tudom,hol kezdjem,mert szeretnék írni az indulást megelőző napokról is meg mindenről,hogy tudjátok,hogy is történtek a dolgok körülöttem (: Először talán elmesélem az első repülésemnek a napját,amit szerintem sosem fogok elfelejteni. Hogy miért? Egyszerre volt csodálatos,izgalmas,fárasztó,sőt néha félelmetes,de mindent egybevetve nagyon élveztem. Két óra alvás után hajnali egykor ébresztett Édesem,akinek Anyukám szólt,hogy it’s time to wake up. (jaigen van egy német szobatársam,aki tökre örült nekem,hogy végre valaki,akivel nem csak németül tud beszélni,mert a szinten több német is van és az neki nem gyakorlás ugye,ha az anyanyelvén társalog…úgyhogy gyakorlom a nyelvet,mert ő igencsak perfekt angolból,de majd még később szót ejtek róla  Szóval alig bírtam kikelni az ágyból,szörnyen fáradt voltam és akkor kezdett tudatosulni,hogy hát igen,elérkezett ez a nap is,ami annyira távolinak tűnt még péntek este is,de annál hamarabb el is érkezett. Igencsak kettős érzések voltak bennem,mint ahogy az lenni szokott egy utazás előtt. Valamilyen szinten vártam,mert tudom,hogy ez egy nagyon jó lehetőség számomra és remélhetőleg rengeteg új élménnyel térhetek haza,amiket egész életemben nem felejtek majd el,viszont talán erősebb volt a szomorúság érzése és rá kellett jönnöm,hogy utálok búcsúzkodni. Az az igazság hogy még sosem voltam ilyen távol ilyen sok időre azoktól az emberektől,akiket nagyon szeretek és még sosem voltam olyan boldog,mint most. És ezt a nagy tökéletességet kellett otthon hagynom…de nagyon remélem,hogy ha hazatérek mindenki vár majd haza és nem változik meg semmi és majd sokat mesélünk egymásnak. Hát igen…sokáig nem tudatosult bennem az,hogy 1400km fog elválasztani a szüleimtől,a rokonaimtól,a szerelmemtől és a barátaimtól. Most már tudom,hogy nem hívhatom akármikor őket és nem is ölelhetnek meg még 5hónapig. De minden erőmmel azon leszek,hogy tudjuk tartani a kapcsolatot és ne távolodjunk el egymástól. Mindenkitől nagyon nehéz volt elbúcsúznom,de újra meg újra rá kell jönnöm,hogy mennyire szeretve vagyok és milyen szerencsés vagyok,hogy ilyen nagyszerű emberek vesznek körül engem. Köszönök nektek mindent! (erről később részletesen) Szóval egy utolsó összebújás az ágyban azzal a fiúval,aki mellett végre magam lehetek és akibe fülig szerelmes vagyok. Könnycseppek az arcon és … szörnyű volt. Utolsó simítások a bőröndön és a kézi poggyászon,ami összesen csaknem 40 kg-ot nyomott. Majd meghaladta a saját súlyomat. Mikor mindennel elkészültünk,irányt vettünk Pest fele. Kettőkor indultunk és negyed 5 fele már a Ferihegyen találtam magam. Útközben elaludtam kicsit Szerelmem karjaiban,mert nagyon kimerült voltam. Repülőteret most láttam először közelebbről. Leadtuk a nagybőröndöt,majd megpróbáltuk a kézipoggyászomat betenni egy mintába,amiből megtudtuk,hogy felvihetem-e a repülőre anélkül,hogy pluszban kellene díjat fizetnem. Természetesen nem fért bele,így ki kellett venni belőle pár dolgot és hála a szerencsémnek: a táska zipzárja tönkrement. Nem maradt más hátra,mint előre…ki kellett pakolni belőle egy másik táskába és pár dolgot muszáj volt otthon hagynom. A nap legszomorúbb pillanata volt,mikor becsekkolás előtt fájó búcsút kellett vennem..Utolsó ölelések,puszik és csókok. Könnycseppek,nehezen kimondott szavak és bíztató mondatok. Még jópár percig láthattak engem kintről. Rossz volt látni a kétségbeesett arcokat,én is nagyon szomorú voltam. A csekkolás zökkenőmentesen ment,sehol sem sípoltam be,bár be kell vallanom nem a legkedvencebb része volt ez a körülbelül negyed óra a napomból. Ki kellett pakolni a laptopomat,le kellett vetni kabátot,pulcsit,mellényt,övet,csizmát…tiszta káosz. Itt eltűntem a nagy tömegben és nem voltam látható többé. Nagyon fájt. Beszéltem egy utolsót Apukámmal,aki elmondta,hogy nem tudják megvárni,míg felszáll a repülő,mert a terasz márciusig le van zárva. Egy busz vitt minket a repülőhöz,a mi kis cuki rózsaszín járatunkhoz (: A csajokkal 3an ültünk egy sorban és nagyon izgultunk,ez volt mindannyiunk első repülése,minket leszámítva mindenki nyugodt volt,csak mi voltunk bezsongva,de nagyon. Jégtelenítették a gépet és bekapcsoltuk a biztonsági övet,azaz készen álltunk az indulásra. Először olyan érzésem volt,mintha buszon utaztam volna,aztán mikor a repülő kiért a kifutópályára akkor csak arra gondoltam gondolni,hogy úúúúúúú. Nagyon gyorsan haladt,a gyomrom a torkomban volt és megkezdődött a felszállás. Szorítottuk egymás kezét,aztán mikor már biztonságban éreztük magunkat,akkor elkezdtük élvezni a repülést. Gyönyörű volt a táj a repülőből és igen,a felhők között kerestem az angyalkákat (: két órát utaztunk és a landolást is jól viseltem. Aztán fel kellett vennünk a nagybőröndünket,ami nehezebb volt,mint gondoltam volna,hólyagos lett a kezem a húzása miatt. Nagy nehézségek árán eljutottunk a váróterembe,ahol 8 fárasztó,hosszú órát kellett eltöltenünk a járatig,ami elszállított minket a Rigába. Lassan ment az idő,de azért lefoglaltam magam. Elkezdtem nézni a Hétmérföldes szerelem című filmet,melynek sztorija hasonlít egy kicsit a jelenlegi állapotomhoz. Visszamaradt még 20perc,mert a laptopom lemerül,de ajánlanám mindenkinek a filmet,nekem tetszik. Aztán lehet,hogy csak azért mert belelátom magamat a szerelmes pár helyzetébe. Két órával a repülő indulása előtt megint be kellett csekkolnunk,előről kezdődött minden. Most már az ablak mellé ültem,végre tudtam képeket csinálni a tájról. Csodaszép volt. Elnyomott a fáradtság a repülőn,de persze nem sok időt pazaroltam pihenésre,mikor ilyen élményben van részem… A landolás nagyon betett nekem,ha egy perccel tovább kellett volna tartózkodnunk a repülőn,akkor tuti hánytam volna. Nagyon rosszul éreztem magam,valószínüleg a kimerültségtől. Felvettük a csomagjainkat és Bianka buddyja várt minket a repülőtéren,aki elnavigált minket a koliba. Fele utat busszal,másik felét taxival tettük meg. Megcsináltuk a papírmunkákat,kifizettük a kaukciót,a következő pillanatban meg már a 705-ös szobában találtam magamat,ahol Franzi már várt rám (: Nagyon kedves volt hozzám az első pillanattól kezdve,majd szomjan haltam és adott inni,nagyon barátságos volt. Elmentünk az egyik közeli boltba,ahol vettem pár szükséges dolgot és hullafáradtan estem be a szobába ismét. Vettem egy forró fürdőt. Van kifogásom a zuhanyzó ellen,például hogy csak úgy jön víz,ha nyomogatok egy gombot. Kb. minden 30. másodpercben újra kell nyomni,de hát ez van,ezt kell szeretni! A szobában eléggé hideg van,hiányzik az ágymelegítőm  Kipakolásztam majdnem teljesen és lejelentettem magam facebookon,majd elraktam magam mára. Nagyon fáradt voltam és hamar el is aludtam,bár nem volt az igazi. Hiányzott mellőlem valaki és valami. A szerelmem a párnával együtt,amit tőle kaptam. De azért a sálját,ami szerencsére belefért a bőröndömbe,szorongattam egész éjjel. Hajnali fél1től 11ig aludtam,de nem túl jól ébredtem. Furcsa volt,hogy amikor körülnéztem nem a saját szobámat láttam magam körül. Hányingerem volt egész délelőtt és hát aminek ki kellett jönnie,az ki is jött. Nagyon rosszul éreztem magam,de végül megkönnyebbültem. Szobatársam készített nekem egy teát meg pihentem egy picit. Remélem csak a stressz jött ki rajtam és nem leszek beteg. Erőt adott az,hogy beszéltem Vele,jó érzés tudni,hogy mennyire szeret és hogy tudja,hogy én is mennyire szeretem Őt (: A szüleimmel,nagyszüleimmel és öcsikémmel is beszéltem. Majd összeszedtem magam és szobatársammal kimentünk egy kis sétára,ami végül 2óra hosszúra sikeredett. Megmutatott egy supermarketet és egy kisboltot a közelben,sőt az egyetememhez is elsétáltunk. Szerencsére itt van tőlünk nem messze,így nincs szükségem buszra. 10perc alatt ott vagyok gyalog,max negyed óra. Vettünk pár dolgot közösen,mint pl szőnyeg a cipőnknek,hogy ne járkáljuk össze a szobát a havas,sáros hótaposónkkal. Megleptem magamat egy csokival,egyelőre nem mertem nagyon rigai édességeket bevállalni,úgyhogy vettem egy Magyarországon is ismert 3Bit-et (: meg valami zsemlefélét is,kiváncsi vagyok mennyivel tér el az otthonitól. Holnap el kell mennem a koordinátoromhoz az egyetemre,nagyon félek,remélem meg tudom majd értetni magamat vele. Amúgy a suli csak 7-én kezdődik,addig remélem egy picit feltudom fedezni a lett fővárost. Szerencsére a szobatársam partner ebben,jól kijövünk egymással (: Amúgy nagyon hiányzik mindenki és változatlanul szeretek mindenkit. Sokat gondolok rátok és gondolatban mindenki velem van!

Holnap majd kicsit visszamegyek az időben és és írok az utazást megelőző történésekről,de most elteszem magam holnapra! Nálam már éjfél múlt,kicsit szokatlan az időeltolódás :)
A blogom még nem úgy néz ki,ahogy én azt szeretném,de rajta vagyok az ügyön :D remélem így is szívesen olvassátok azért (L)

pár kép,csak hogy lássátok mennyi szépet láttam:

az egyetemem előtt

nagy hókupacok mindenütt